Finom falatokkal, sült hallal és lapcsánkával vártak a szerezők 2019. augusztus 20-án, Szabolcson a Bike Up! Két keréken-határokon át program keretében.

Az idei nyáron még nem jött ki a lépés, hogy egy jót tekerj? Vagy igen, de szívesen mennél még, netán nem úgy sikerült és újra nekivágnál? Egyszóval mindenkinek szól ez a kaland, aki szeretne egy napot vidám csapatba némi teljesítményt is leadva bringázni. A tervünk a következő:

Kerékpártúra Szabolcsba, ahol vár minket egy kis bringas forgatag. Ebben kicsit elmerülünk, majd vissza. 2×36 km tempo 19km/h átlag.

A Dunakanyar megannyi szépséget rejt. Ezért döntöttünk úgy, idén ismét arra vesszük utunkat és most a túlpartot fedezzük fel Zebegény környékén.

Balatoni nyár

 Az utóbbi idők legnagyobb izgalommal várt nyaralását töltöttük a Balatonon a Zöld Kerék Alapítvánnyal. Az eddig megszokott "24 óra alatt tekerjük körül a nagy vizet" programhoz képest változtattunk a célon. Elhatároztuk, hogy lassítunk, és hat nap, öt éjszaka alatt amennyire engedik a körülmények megismerkedünk hazánk legnagyobb állóvízének északi oldalával. 2018. július 21-én indult a társaság számtalan közlekedési eszköz igénybevételével.

Oldalak