Bringa Suli program

A programról

 

Tanpályánkat először 2008-ban állítottuk fel. Célunk, egy már külföldön -az iskolai közlekedési ismeret oktatásban- jól alkalmazott módszer regionális megalapozása volt. A cél eléréséhez létrehoztunk egy alapfelszereltségű tanpályát, melyet az évek során rendszeresen felújítottunk és fejlesztettünk. Minden évben törekszünk arra, hogy saját forrásainkat kiegészítve, pályázati lehetőségek révén új módszerekkel, érdekes elemekkel bővítsük pályánkat.

Tapasztalatunk azt mutatja, hogy sajnos nagyon felszínes az közlekedési ismeretanyag, amely a gyerekek, fiatalok fejében megvan. Gyakran a legalapvetőbb tiltó és megendegő tábláknál is gond adódik. Miért is olyan nagy baj ez? Itt meg kell értetnünk, hogy amint elhagyjuk a biztonságot jelentő házat, a KRESZ szabályai szerint mozgunk a világban. Ha nem ismerjük, nem tudjuk mit és miért teszünk, vagy csak homályos ismereteink vannak, akkor tudatlanul, de folyamatosan veszélyeztetjük megunkat.

A program ideje alatt biztonságot az alapokat tesszük helyre, majd kezdjük meg gyakorlati elmélyítésüket.

A pálya kiegészül egy drog és alkohol prevenciós célú ügyességi játékkal is, amelynek célja, hogy megismertesse a bódult állapot kontrolvesztésének érzetét a gyerekekkel speciális szemüvegek segítségével. A feladat ugyan játékos, de mégis célravezető, hiszen gyorsan rávezeti a használót arra, hogyan tévedhet a látás például. Természetesen jármű nélkül zajluk a játék, biztonságban.

A kerékpáros pálya a KRESZ-en kívül a váratlan közlekedési szituációkra is segít felkészíteni az ifjú bringásokat. Kátyú, döccenő, hirtelen feltűnő behajló, de akár a puszta kanyarodásra szolgáló karjelzés is gyorsan az irányítás elveszítését okozhatja egy gyakorlatlan kerékpáros számára. Az ilyen helyzetekre próbáljuk felkészíteni őket. Előzzük meg a bajt!

  • Az alapítvány rendelkezik 3 különböző méretű kerékpárral és 2 rollerel is. Utóbbiakat főleg a kerékpárosan közlekedni még nem tudó vagy bizonytalan fiataloknak gyakorolhatnak biztonságosan.
  • A pályán a bukósisak használata kötelező, annak mindennapi használatára buzdítjuk a gyerekeket.
  • A pálya táblarendszere illeszkedik a leggyakoribb közlekedési szituációkhoz.
  • A bóják alkalmasak kisebb versenyek megrendezésére is.
  • Iskolai fellépéseken és városi rendezvényeken kívül, gyakran kapunk felkérést, családi napokra, falunapokra is.

 

Kérd a Bringa Sulit mihamarabb! Hívj minket bizalommal, egyeztessünk időpontot!

 

Korábbi sikereink:
http://zoldkero.hu/bringa-suli