Sárkányt szelídítettünk

Az idei év legjobb vizes programjait sikerül megszervezni ebben a szezonban. A nyár számos lehetőséget kínál a túrázni vágyóknak, mi főképpen vízpart mellé tűzzük az úti célunkat és mindig igyekszünk új elemekkel feldobni a programot. Nem volt ez most sem másként, Tiszalökre mentünk a sárkányhajózást kipróbálni. Ismét jöttek szép számban a résztvevők, fiatalok és hosszabb ideje fiatalok is bekapcsolódtak a túránkba, 45 fővel bringáztunk egy nagyszerűt ezen a csodás nyári napon.

Mindig gondolunk arra is, hogyan tudnánk az amúgyis vidám hangulathoz hozzátenni, ezért egy apró ajándékkal kedveskedtünk a résztvevőknek, egy darabka nyarat szimbolizáló figurával leptük meg a bringásokat.

Most is mint lenni szokott, többször megálltunk tekerés közben pihenni, ilyenkor fagylattal vagy frissítővel hűsítjük magunkat a hosszú út során. Első látnivalónk a Tiszalöki Kenyérgyári holtágnál volt, a vízitanösvényt jártuk be, kukkantottunk bele a vizek élővilágába, láttunk hatalmas halakat csobbani a vízfelszínen, vízimadarak kecses röptét követhettük.

  

Innen a Feketeszakáll Élménypark és Strandhoz gurultunk át, ahol várt minket egy újabb élmény sokunknak első találkozás volt a sárkányhajózással. A kerékpárjainkat a hűvös árnyékban hagyva hamar a vízpart felé irányítottuk magunkat, izgalommal vettük át a mentőmellényeket és evezőinket, foglaltuk el helyeinket a hajóban. Egy rövd eligazítás után mindkét sárkányhajó kifutott a vízre, az elején még össze kellett rázódni a csapatnak. A kormányosok és a dobosok szépen írányították a hajókat, az evezősök pedig hamar elkapták a ritmust, bár  nem ment minden hiba nélkül, elsőre nem is volt olyan rossz.

 

Lesznek akik máskor is szívesen hajóba szállnak majd, míg mások beérik ezzel az egy alkalommal is a sárkányhajózás élményét. Nagy létszámú csapatunkból 3 hajónyi résztvevő próbálata ki magát a vízen.

A jókedv és a kacagás most sem maradt el, parton és vízen egyaránt elemében volt a csapat. A visszaút előtt még feltétlen pótolni kellett az elégetett kalóriát, így egy finom ebéd még belefért. Hazafelé másik útvonalon mentünk, sikerült egy eddig ismeretlen tájat csempészni a napba, összefoglalva csurig töltöttük magunkat ezen a túrán is élményekkel.
A kerékpártúra a Tekerj a Zöldbe! túrasorozat része, ami a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség szervezésében az Aktív Magyarország támogatásával valósult meg.

További képek:
Angi képei: 

Az útvonal ITT

Címkék, kulcsszavak: 

Naptár dátum: 

vasárnap, 2023, augusztus 13