Túravezetők országhatáron át

 

A Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Természetbarát Szövetség koordinálásában a kárpátaljai (ukrajnai) kerékpáros túravezető képzésben vettünk részt szervezőként 2013. április 26-27-én.  A három napos gyakorló túra Beregszászról indult, Kisvárda,

Pácin, Karos

érintésével Sárospatakon át, Károlyfalva  volt az első napi 115 km-es táv. Még aznap este levezetésként felgyalogoltunk a Megyer hegyre a tengerszemhez.

 

A másnap Sárospatakon városnézéssel indult. Ezután Tokaj volt az úti cél, ahonnan a Jósa András Múzeum munkatársai is velünk tartottak.

A borok városából Szabolcsra gurultunk, majd megálltunk Gávavencsellőn, ahol nagyon szívélyesen szendviccsel és finom süteményekkel vártak minket.

Útközben a leendő túravezetők gyakorolták a csapat vezetését, a sebesség megválasztását, KRESZ-t és a kitartást a kemény szembe fújó széllel. A második nap 75 km-es távja után fürdőzés és a Sóstói Múzeum faluban a vacsora várta a csapatot. Az emberpróbáló kétnapi teljesítményért a Zöld Kerék Alapítvány és a ViniBike Egyesület nevében a résztvevőknek Kerékpáros Lovagi címet és egy-egy kulacsot ajándékoztunk.

Hidasi János (lenti képen jobb oldalt) külön felajánlásaként a csapat legjobban teljesítője Tóth István két bringával térhetett haza.

A harmadik napra a hazaút maradt Nyíregyházáról Máriapócson át Beregszászig, hátszéllel és kellemes emlékekkel. Néhány napig még bizonyára fogják emlegetni a túrát, főleg ha az izomláz erősödik, sajognak a végtagok. Ezek az élmények nem könnyen szerezhetők, de megéri a bringázás szabadságáért. 

További képek: 

Címkék, kulcsszavak: