Tekerj a zöldbe!

Sárkányt szelídítettünk

Az idei év legjobb vizes programjait sikerül megszervezni ebben a szezonban. A nyár számos lehetőséget kínál a túrázni vágyóknak, mi főképpen vízpart mellé tűzzük az úti célunkat és mindig igyekszünk új elemekkel feldobni a programot. Nem volt ez most sem másként, Tiszalökre mentünk a sárkányhajózást kipróbálni. Ismét jöttek szép számban a résztvevők, fiatalok és hosszabb ideje fiatalok is bekapcsolódtak a túránkba, 45 fővel bringáztunk egy nagyszerűt ezen a csodás nyári napon.

Gépsárkányokkal sárkányhajózni-Tekerj a Zöldbe!

Tiszalök számos látnivalóval várja a látogatókat. Itt található hazánk egyik legnagyobb vízerőműve a vízlépcsővel, a zsilippel és a hajójavítóval kiegészülve. A vízlépcső mellett terül el a több hektáros Tiszalöki Arborétum. Túránk során felkeressük a 2,2 kilométer hosszú vízi tanösvényt, ahol információs táblák segítségével ismerhetjük meg a Tisza Kenyérgyári-holtágának és térségének lenyűgöző növény-és állatvilágát. A délutáni órákban pedig, lehetőségünk nyílik majd egy kis vízparti lazításra valamint a sárkányhajózás élményenek átélésére, ami kiváló csapatépítő tevékenység is egyben!!

IV. Bringa Party-Tekerj a Zöldbe!

Nyár van, ezért, újra a Tisza-partot vesszük célba, ismét a helyi vállalkozások támogatásában, különböző kedvezményekben, vendéglátásban részesülhetünk e napon. Gyere te is, lazulj velünk, vagy csak tekerj egy jót a csapattal kihasználva a lehetőségeket. Természetesen most sem maradunk kulturális látnivaló nélkül, hiszen Rakamazon a Teknősház Látogatóközpont mellett tekerünk el, ahová most is betérünk majd. Az állandó honfoglaláskori kiállítás mellett, számos egyéb érdekesség is várja az idelátogatókat. A tárlatvezetésen túl, lehetőségünk nyílik majd a kilátó részbe is felmenni az épületbe, ahonnan megcsodálhatjuk a tájat. De akár kaftán ruhát is ölthetünk magunkra ezen a napon, továbbá az életfára rovásírással a nevünk is felkerülhet. Izgalmasan hangzik ugye?! Idén új megállóhellyel bővülünk egy mesés bambuszerdőbe viszünk titeket. Megnézzünk egy japánkertet labirintussal és állatsimogatóval.

Szent Iván éj újratöltve

Ez alkalommal cserben hagyott minket kissé az időjárás. Sajnos a június 23-ra tervezett Szent Iván éji kerékpártúránkat az országos zivatarlánc szétmosta. Június 28-ra esőnapot tűztünk ki, ami annyiból bizonyult szerencsésebbnek, hogy csak késő délutánig volt eső, jég kíséretében. Ezért itt és most külön dicséret jár annak a több mint 100 embernek akik mégis úgy döntöttek az estét kerékpározva töltik.

Oldalak