Programok, hírek, tevékenységek

Irány a hegyek

Mivel az ősz kellemesen hosszúnak és melegnek ígérkezik, tartsatok velünk még egy közös bringázásra hívunk titeket a Zemplénbe. Ezúttal Tolcsvára gurulunk el, ahol többek között látogatást teszünk a Bormúzeum és Borászati Kultúra Házában. Benézünk majd a Hélida-D Herba-kastélyba is, aminek udvarán gyógynövény- és szépségkert van.

Szőlőt préseltünk, mustot kóstoltunk

Ősz lévén itt a szüret ideje, ha szüret akkor pedig Tokaj, mely méltán a régió egy leghíresebb szőlőtermesztő vidéke. A melengető napsütés sokakat csalt ki a szabadba, így ismét szép számban csatlakoztak be kerékpártúránkba. Kihasználva a kedvező időjárást 35 fővel pattantunk nyeregbe, de voltak akik menet közben kapcsolódtak be, a nap folyamán 41 főre bővült csapatunk.

Az első őszi nap

Jól döntöttünk mikor 2023.09.23-án az idei év első őszi napján útra keltünk kerékpárjainkkal a Mihály-napi sokadalom rendezvény helyszíne felé Gávavencsellőre. Ámbár az időjárás igen szeszélyesnek bizonyult a napokban és félő volt, hogy sokakat eltántorít majd, mégis a nap folyamán szépen összegyűltek a bringások 32 fős csoportunk a későbbi becsatlakozókkal 43 főre bővült.

Őszi színekben

Hamarosan beköszönt az ősz, így vétek lenne kihagyni és közelről nem megcsodálni a legszebb ruhájába öltözött hegyek látványát. Irány hát a Zemplén, hiszen kerékpárral még ebben az évszakban is érdemes elindulni. Lazuljunk együtt ezúttal a varázslatos környezetben lévő Mogyoróskán, kilátással a regéci várra. Érdemes velünk tartani, mert élményekben gazdag, vidámsággal töltött három nap vár ránk.

Oldalak