A Tokaji Szüreti Napok Magyarország egyik legrégebbi szüreti fesztiválja, amelynek népszerűsége 1932 óta töretlen, ezért nekünk bringásoknak is ott a helyünk e méltán neves rendezvényen. Tokaj-Hegyalja legnagyobb szüreti mulatsága számos izgalmas programmal vár mindenkit a város több helyszínén.
Hamarosan beköszönt az ősz, így vétek lenne kihagyni és közelről nem megcsodálni a legszebb ruhájába öltözött hegyek látványát. Irány hát a Zemplén, hiszen kerékpárral még ebben az évszakban is érdemes elindulni. Lazuljunk együtt ezúttal a varázslatos környezetben lévő Mogyoróskán, kilátással a regéci várra.
Érdemes velünk tartani, mert élményekben gazdag, vidámsággal töltött három nap vár ránk.
Több mint indián nyári időjárást fogtunk ki 2023.09.09-én kerékpártúránkon, amikor is Tokajba tekertünk el. A kedvező napsütéses idő kicsalogatta a bringásokat ismét, szép számban csatlakoztak hozzánk még menet közben is, így 41 fővel éltük át ezt a nagyszerű dallamoktól hangos napot.
Mihály-nap a magyar néprajz kultúrában elismert helyet kapott. E nappal megkezdődik a lakodalmak időszaka, így a mulatozásé is. Ezúttal Gávavencsellőre látogatunk el, ahol a Német Nemzetiségi Önkormányzat Szent Mihály-napi mulatságába csatlakozunk be, kísérjük a felvonulókat kerékpárral. A rendezvény szervezői egy tál étellel vendégül látják bringásainkat.