Jól döntöttünk mikor 2023.09.23-án az idei év első őszi napján útra keltünk kerékpárjainkkal a Mihály-napi sokadalom rendezvény helyszíne felé Gávavencsellőre. Ámbár az időjárás igen szeszélyesnek bizonyult a napokban és félő volt, hogy sokakat eltántorít majd, mégis a nap folyamán szépen összegyűltek a bringások 32 fős csoportunk a későbbi becsatlakozókkal 43 főre bővült.

A Tokaji Szüreti Napok Magyarország egyik legrégebbi szüreti fesztiválja, amelynek népszerűsége 1932 óta töretlen, ezért nekünk bringásoknak is ott a helyünk e méltán neves rendezvényen. Tokaj-Hegyalja legnagyobb szüreti mulatsága számos izgalmas programmal vár mindenkit a város több helyszínén.

Hamarosan beköszönt az ősz, így vétek lenne kihagyni és közelről nem megcsodálni a legszebb ruhájába öltözött hegyek látványát. Irány hát a Zemplén, hiszen kerékpárral még ebben az évszakban is érdemes elindulni. Lazuljunk együtt ezúttal a varázslatos környezetben lévő Mogyoróskán, kilátással a regéci várra. Érdemes velünk tartani, mert élményekben gazdag, vidámsággal töltött három nap vár ránk.

Több mint indián nyári időjárást fogtunk ki 2023.09.09-én kerékpártúránkon, amikor is Tokajba tekertünk el. A kedvező napsütéses idő kicsalogatta a bringásokat ismét, szép számban csatlakoztak hozzánk még menet közben is, így 41 fővel éltük át ezt a nagyszerű dallamoktól hangos napot.