2024.05.11-én a Bem József Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagintézmény Családi napján vettünk részt a Bringa Sulival. Nagy számú érdeklődő jött el az eseményre, kitelepülésünk során kicsik és nagyobbak egyaránt kipróbálhatták magukat közlekedésbiztonsági és ügyességi kerékpáros tanpályánkon.
A nagyszerű időjárásnak köszönhetően népes csoporttal vágtunk bele mai kalandozásunkba, mentünk egy laza kört a Tiszáig meg vissza. Régről ismert jóbarátok és új becsatlakozók is akadtak bőven a több mint 50 fős bringás csapatban.
A már jól ismert vidékek teljesen új arcukat mutatják meg, ha a vízről szemléljük őket. Tiszalököt kerékpárral már meghódítottuk, de a Tisza és a Csobaji holtág vadregényes partjai új perspektívába kerülnek, ha evezővel a kézben indulunk felfedezésükre.
Családias létszámmal zajlott ezúttal kerékpártúránk, a már jól ismert és otthonos Homoktanyára gurultunk el. Laza tempóban is hamar elértük úti célunkat, ahol kezdetét vehette a program.
Nagy örömmel és meglepetéssel fogadták a nyíregyházi kerékpárosok, hogy idén tavasszal is megrendezésre került a Bringás Reggeli! Ez a remek kezdeményezés már több éves hagyománnyal bír városunkban, de országos szinten még régebbi a története.
A nyíregyházi Sóstói Erdei Tornapályán 2022.03.25-én Környezetvédelmi Fesztiválon vettünk részt, melynek szervezője az ENEREA Észak-Alföldi Regionális Energia Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság volt.
Friss hegyi levegő és napsütés fogadott minket a Kékestetőn. Az ország legmagasabb pontja és a csodálatos panorámákkal tűzdelt gyalogtúra útvonal, mindig vonzza a túrázni vágyókat, most sem volt ez másképpen, amit a nagy létszám is igazolt.
Csodálatos időjárással kezdtük meg az idei bringás szezont. A helyszíneket is jól sikerült megválasztani, bebizonyítva hogy nemcsak gyalogosan, de kerékpáron is érdemes a környéket felfedezni, hiszen látnivaló és élmény helyben is akad bőven.
Hagyományainkhoz híven idén is a nőnapot egy esti sétával ünnepeltük a Sóstói erdőben. A zordabb időjárás sem szegte kedvünket, jónéhány lelkes túrázó összegyűlt.