Vidám pillanatok a Bringa Suliban

A nyíregyházi Ridens Szakiskola tanulói részére Bringa Suli programot szerveztünk 2023.09.27-én. Egy huszonöt főből álló fiatalok csoportja lelkesen és aktívan kapcsolódott be a mozgással egybekötött közlekedésbiztonsági élményprogramba.

A diákok ezen a délutánon játékosan, KRESZ totó segítségével ellenőrízhették le közlekedési ismereteiket, főképpen kerékpáros és gyalogos vonatkozásban, illetve az esetleges hiányás tudásukat az itt elhangzottak alapján bővíthették.

A kerékpár kötelező tartozékait közösen vettük számba, majd ezt követően kezdődött a Bringa Suli ügyességi pálya bemutatása, mely hamar kedvet hozott a kipróbálásra. 

 

A pálya kiegészül egy drog és alkohol prevenciós célú ügyességi játékkal is, amelynek célja, hogy megismertesse a bódult állapot kontrolvesztésének érzetét a gyerekekkel speciális szemüvegek segítségével.

   

A feladat ugyan játékos, de mégis célravezető, hiszen gyorsan rávezeti a használót arra, hogyan tévedhet a látás például. Vidám hangulatban és egy kis testmozgással töltöttük az időt, a fiatalok jókedvűen és egy-egy ajándékkal távoztak.

További képek a fotóra kattintva:

Címkék, kulcsszavak: 

Naptár dátum: 

csütörtök, 2023, szeptember 28