Tisza-tó kívülről és belülről

Csodálatos napot tudhatunk magunk mögött, hiszen csapatunkkal most egy kicsit messzebbre kalandozva egy nagyobb kihívás elé állítottuk résztvevőinket. A Tisza-tavat és annak látnivalóit vettük célba, amire szép számban akadt érdeklődő.

Utunkat a Tiszafüredi Tisza-tavi Kerékpáros Centrum ikonikus kilátója elöl indítottuk. Így a rajt előtt mindenkinek lehetősége nyílt a  a különleges formájú épületet, amely kifejezetten a kerékpárosok számára épült megtekinteni. Itt az első emeleten található öltöző és zuhanyzó kerékpárral is megközelíthető, köszönhetően a Kerékpáros Centrumot körülívelő függőjárdáknak. Fel lehet tekerni akár a második emeletig, ahol kávézó és látványterasz várja a felfrissülni vágyókat, panorámával a tóra.

Innen Poroszló felé vettük az irányt, ahol, több mint egy órás pihenőt tartottunk, szabadprogram keretében. Több alternatívát is lehetett választani, hiszen számos attrakció helyben található. Úgy mint a Tisza-tavi Ökocentrum, ahol a tó élővilágát ismerhetjük meg, az óriás édesvíziakvárium látványa páratlan, de számos más érdekesség is várja az idelátogatókat. Másik lehetőség volt a Tisza-tóra épült Vízi Sétány bejárása, ahol testközelből figyelhettük meg a tóra leginkább jellemző madár és növényvilágot. A maga vadregényes bűbájával igazi paradicsom ez a hely. De akadtak olyanok is, akik egy órás hajóutat választottak időtöltésnek, így a vizet szelve és a tájat nézegetve testközelből láthatták a tó nyüzsgő életét.

    

Következő úti célunk egy a tavalyi éven  átadott komplexum volt Kiskörén, ahol egy különleges alakzatú kilátó is helyett kapott. A kilátó eszmeiségében a Felső-Tisza vidéken levő Szatmárcseke református temetőjének csónak alakú fejfái, illetve a tiszai horgászladik geometriája köszön vissza. Innen a Hallépcsőhöz gurultunk el, ami szintén Kiskörén található átkerékpároztunk az erőművön. Közép-Európa legnagyobb ökológiai folyosója – hallépcsője. A létesítmény egy közel 1400 méter hosszú csatornával kerüli meg a duzzasztóművet, így biztosít egész évben szabad vándorlási lehetőséget a halak számára a Tisza-tó és a vízlépcső úgynevezett alvízi folyószakasza között. 

                 

Sajnos a kiskörei Tájház érkezésünkkor nem volt nyitva, így ennek látogatása elmaradt. A Tisza-tó alsó szakaszán Abadszalókon még megálltunk egy pihenőre, ahol a bátrabbak a vízben is megmártózhattak. Habár a hőmérséklet igencsak a kánikula felé tendált, azonban az erős szél távol tartotta a fürdőző tömegeket a tó egész területén ezen a napon. S, bizony a kerékpáron is jócskán volt benne részünk, különösen a szembeszeles szakaszokon olykor keményen meg kellett küzdenünk a kilométerekért. De összességében elmondhatjuk, közel 40 fős  lelkes csapatunk, kicsik és nagyok, sőt különleges rekumbens kerékpárral is teljesítették a távot, mindenki büszke lehet magára, a megtett  68km táv, a tűző nap, ez erős szél sem fogott ki rajtunk. A Tisza-tó mindig csodálatos hely, nemcsak nyáron bármelyik évszakban kiváló kirándulóhely.

Egy tíz fős csapatnak külön elismerés jár, hiszen kerékpárral tették meg a Nyíregyháza-Tiszafüred-Nyíregyháza szakaszt, továbbá a tókerülést, így három nap alatt összesen 310 km-t, tekertek, volt lehetőség összekovácsolódni, élményeket gyűjteni.

Egy nagyon ide illő idézet juthat eszünkbe: " Élményeket gyűjts, ne tárgyakat!!! "

A kerékpártúra a Tekerj a Zöldbe! túrasorozat része, ami a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség szervezésében az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ támogatásával valósult meg.  

További fotók a képre kattintva: 

Hajni, Móni és Enikő fotói: 

Címkék, kulcsszavak: 

Naptár dátum: 

hétfő, 2022, június 13