Sikeres volt a 2019-es TeSzedd!

Sikeres volt a 2019-es tavaszi kerékpáros TeSzedd akciója a Zöld Kerék Alapítványnak!

Megtisztítottuk!

 

Képek!

Kerékpáros alapítványként fontos számunkra, hogy a kerékpárutak ne csak épüljenek, de az állapotuk, tisztaságuk, környezetük is rendben legyen tartva a későbbiek során is.

Ezért évről évre a Innováció és Technológia Minisztérium szervezésében megvalósuló akciót, a TeSzedd-et a kerékpárutak karbantartására szervezzük helyi koordinátorként.

Idén célul tűztük, hogy az áldatlan állapotban lévő Tokaji út városba bevezető szakaszát megtisztítjuk a szeméttől.

Ezt a cél sikerült is elérnünk, ugyanis a délután kettőkor összegyűlt körülbelül 30 bringás pillanatok alatt összeszedett körülbelül 25 zsáknyi szemetet a kiszemelt területen.

 

Ezzel nem csak rendbe tettük azt a szakaszt, de azt is bebizonyítottuk, hogy nem az újratermelődéssel van a gond, hanem a takarítás hiányával. Gyakran arra járó kerékpárosokként elmondhatjuk, hogy ősz óta szemezünk a lassan felgyülemlő problémával, melyet, most sikerült 1 órányi vidám és mozgalmas szemétszedéssel felszámolnunk. 

Felháborodásunkat fejezzük ki a Tokaji útnál található reklámtábla tulajdonosa felé (JCDecaux Hungary Zrt, 1027 Budapest, Ganz utca 16), mivel csak a tábla alatt 4 zsáknyi leszaggatott plakátot gyűjtöttünk be, melyet a megbízott plakátoló volt oly kedves ott hagyni.

 

 

 

 

 

Képek: 

Címkék, kulcsszavak: