Séta a várfalon

Újból számos érdekességgel és történelmi adattal gazdagodtunk kerékpártúránkon 2020. szeptember 19-én.

    

Látnivalóban nem volt hiány, nagyszámú csapattal vágtunk neki a túrának. Biztonságos kerékpárúton többszöri pihenőt tartva, vidám hangulatban értünk első állomásunkhoz a Szabolcsi földvárhoz, ahol Vencelné Zsuzsa alapos és mindenre kiterjedő szakvezetésének köszönhetően megismerhettük a vár múltját. Majd innen a közeli középkori eredetű református templomba látogattunk el, ekkor már jól esett a hűs falak közé beülni egy kicsit, köszönhetően a késő nyári jó időnek. Ezt követően a Mudrány- kúria megtekintése volt soron, ahol stílusosan Móricz Zsigmond innen eredeztethető Ebéd novellája után mi is elfogyasztottuk ebédünket. Ezután már csak haza kellett tekerni, azt hiszem ez egy színes, élményekben gazdag nap lett.

Enikő

További képek: 

Képek: 

Címkék, kulcsszavak: 

Naptár dátum: 

szombat, 2020, szeptember 19