Kerekek és lépcsők

A "SEGÍTHETÜNK" program keretében 2000-től szervezünk fogyatékkal élők részére kerékpártúrákat, táborozást, foglalkozásokat. Az egészségkárosodott diákokat és felnőtteket bevonjuk az Alapítványunk munkájába is. Részt vesznek a szervezői megbeszélésen, és a könnyű fizikai munkában is szívesen segítenek. Képességeikhez mérten feladatokat kapnak, (például, kerékpárutak behajló ágainak levágása) ezeket nagy örömmel és lelkesedéssel végzik el. A programokról emléklapot, oklevelet, fényképeket kapnak, valamint az újságokban is szerepelnek. 

 

A "SEGÍTHETÜNK" program keretében 2000-től szervezünk fogyatékkal élők részére kerékpártúrákat, táborozást, foglalkozásokat. Az egészségkárosodott diákokat és felnőtteket bevonjuk az Alapítványunk munkájába is. Részt vesznek a szervezői megbeszélésen, és a könnyű fizikai munkában is szívesen segítenek. Képességeikhez mérten feladatokat kapnak, (például, kerékpárutak behajló ágainak levágása) ezeket nagy örömmel és lelkesedéssel végzik el. A programokról emléklapot, oklevelet, fényképeket kapnak, valamint az újságokban is szerepelnek. 

Fő együttműködő partnerünk a  *RIDENS iskola (*RIDENS Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium, Nyíregyháza, Széchenyi u. 34-38.), ahol fogyatékkal élők tanulnak. Az iskolában rendszeresen szervezünk kerékpárosok és kerekes székesek részére sport versenyeket. Valamint kézműves foglakozásokat, környezet és természetismereti előadásokat, és közös karácsonyi ünnepélyt is. Több alkalommal elvittük a BRINGA SULI pályánkat, amelyen kerékpárosok és kerekes székkel közlekedők fejlesztették képességeiket, ismerkedtek a KRESZ táblákkal. A Bringa suli az alapítvány kerékpáros ügyességi pályája mely KRESZ táblákból, bójákból, egyéb akadályokból áll, ahol a résztvevők ügyességi feladatokat hajtanak végre, és ismerkednek a közlekedési szabályokkal.

Kezdjük egy klasszikus videóval, "SEGÍTHETÜNK" program 2000- 2006.: https://picasaweb.google.com/117282484568138904125/2013Januar10#5831779541048311106

Szemezgetés a beszámolókból, valamint képek és videók: 

2016.

 

KRESZ teszt és részeg szemüveg

A KÖZ-PONT Egyesült "FUSS A FÉNYBEN! Sport és Családi Napjára vittük el a Bringa Sulit 2016.05. 13-án.>>>>


T
ovább a galériához >>>

KRESZ teszt és részeg szemüveg

A Rides Iskolában (Ridens Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium   Nyíregyháza, 38., Széchenyi u. 34.) a Diák Önkormányzat Napján kerékpáros KRESZ teszttel vettünk részt.

2015.

Mosoly tábor a mosoly suliban

A nyíregyházi Ridens Iskolában Mosoly Tábort szerveztünk fogyatékkal élő fiatalok részére 2015. 06. 14-19-ig, a vidámság és a jókedv jegyében.

 

Közösen megterveztük a programokat...............

 

NE SZEREZZ, KEREKEZZ! Drog totó és gumibot

Ne szerezz, kerekezz! címmel drogprevenciós előadást  szerveztünk 2015. 06. 18-án a nyíregyházi Ridens iskolában.

 
 

Nem szereztünk, kerekeztünk

Nem szereztünk, kerekeztünk a FUSS A FÉNYBEN! Sport és Családi Napon 2015. 05. 08-án Nyíregyházán a Benczúr téren fogyatékkal élők bevonásával

 

Bringa Suli a DOWN VilágnaponA DOWN Világnapon

2015. 03. 22-én Nyíregyházán a Váci Mihály Művelődési Központ előtti téren, hideg szeles időben bringáztunk. 

2014.

 

Bringázás a mosoly suliban

Kulacsért kerekeztek

A Ridens suliba vittük a Bringa Sulit 2014. 09. 26-án.

 

Vidám hangulat, boruló bólyák, tipegő gyalogosok a zebrán.

Ajándék kulacs, a legügyesebbeknek.

További képek a  fotóra kattinva érhetők el.

 

Ha nyár, akkor tábor

Leányok a nyeregben

A nyíregyházi Ridens Iskolában tábort szerveztünk fogyatékkal élő fiatalok részére 2014. 06. 16-20-ig, a vidámság és a jókedv jegyében.

Közösen megterveztük a tábor programjait.

Vidám csapattal elindultunk.

További fotók a  képre kattintva elérhetők.

 

Ridens diáknap Bringa Sulival

Kerekes székkel a Bringa Suliban

A Ridens Iskola (RIDENS Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium Nyíregyháza, Széchenyi u. 34-38.) diáknapjára vittük el 2014. 04. 24-én a kerékpáros ügyességi pályát.

További képek: 

2013.

 

Ügyfélkapu és a gyógynövények

A HUMAN-NET Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Humán Erőforrás Fejlesztési Alapítvány a TÁMOP 5.5.1.B-11/2-2011-0081 azonosítószámú, „Családi Kör” elnevezésű projektje keretében előadást tartottunk  leendő szülőknek és mindenkinek, aki szeretné az életét könnyebben, egészségesebben élni.

Előadás helyszíne: Ridens Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium Nyíregyházi Tagintézmény Nyíregyháza, Széchenyi utca 34 – 38. volt, 2013. 12. 12-én csütörtökön.

További képek: 

 

Ha nyár, akkor vár a BRINGA VÁR!

Vidámság és jó hangulat, mozgás minden mennyiségben

Mozgalmasan telnek  napok Kisvárdán a VÁR A BRINGAVÁR táborban. (2013 06. 21-07. 04.)

További képek: 

2012.

Borultak a bólyák a mosoly suliban.

 

Mentálhigiénés nap a Ridens sulibanMeghívást kaptunk a Ridens iskolába a  mentálhigiénés napra 2012. október 10-re. 

Sokan jöttek a Bringa suliba. Borultak a bóják a kanyarban.

Vidám hangulatban, ügyesen versenyeztek a tanárok és a diákok.

További képek: 

***

VÁR A BRINGA VÁR! Táborozás Kisvárdán

 Lányok tónál

Újra várt a Bringavár.

http://www.zoldkero.hu/kiemelt/var-bringa-var-taborozas-kisvardan

Struccnézőbe és lovagolni is voltunk a Bringa Várból, vagyis a Zöld Kerék Alapítvány kisvárdai szálláshelyéről, ahol július 31-től augusztus 11-ig, három turnusban  Ridens-es diák táboroztak.

Néhány fotó: ITT 

2011.

Vár a Bringa vár, vidám táborozás Kisvárdán.

 

Lovagolni is voltunk a Bringa Várból, vagyis a Zöld Kerék Alapítvány kisvárdai szálláshelyéről, ahol június 20-tól 30-ig, három turnusban 21 Ridens-es diák táborozott.

http://www.zoldkero.hu/kiemelt/lovasok-bringa-varbol

Képek és videó: ITT

***

 

Két és négykerékkel a Bringa suliban

 

A Könyezetvédelmi Világnap és Bio - és kézműves  vásár alakmából  2011. június 8-án. Nyíregyházán, a Kossuth téren bekapcsolódtunk a programba.

 

A  Waldorf, az Arany János és a Ridens Iskolából is jöttek, ügyesen kerekeztek, és tortát falatoztak.

A Tesztelő csoport kapott egy finom mogyoró tortát az ügyes szereplésért.

TOVÁBBI KÉPEK

***

Ákos volt a legnépszerűbb

http://www.zoldkero.hu/kiemelt/akos-volt-legnepszerubb

 

Játékos és fürge, Ő lesz a csapat vezér.

 

Hideg, szeles időben indultunk a Robinson kecske farmra 2011. november 10-én a Ridens Iskolától, bringával és autóval.

Nyíregyháza Sóstóhegyen már várt a gazda minket. Bemutatta a farmot, Jázmin a kutya, Péter a póniló, no és a legnépszerűbb Ákos a fiatal kecskebakk volt. 

Előadásában kifejtette hogy a vidéki élet sok munkával és erőfeszítéssel jár, de megéri.

További képek:   
***

További képek: https://picasaweb.google.com/kbfoto2011/Vizvilagnap0322#

 

2010.

„BRINGASULI!” ügyességi pályát kerekes-székkel is kipróbálták a tanulók.

Így látjuk mi!”

A Tesztelő csoporttal megnéztük a felújított házasságkötő termet. Néhány jó tapasztalat mellett hiányosságok is felmerültek. Ezeket a kerekes-székkel közlekedők maguk tapasztalták. 

A gyönyörű épületeben meredek volt a rámpa, a küszöbön kicsit magasra sikerült. Az anyakönyv aláírásához csak lépcsőn lehetett eljutni, innen már kimaradt a rámpa.

Bizony ezeket a dolgokat a kivitelezés előtt is meg lehetett volna beszélni.

*RIDENS Szakképzõ, Speciális Szakiskolája és Kollégiuma, Nyíregyháza, Széchenyi út 34-39.

A nap képei

Címkék, kulcsszavak: