Küllők, hőség és az ürgék

Tikkasztó nyári forróság volt a jellemző, de az aktív testmozgásra vágyókat ez sem riasztotta el 2020. augusztus 8-án.

Népes kerékpáros csapattal vágtunk hát neki Harangod dimbes dombos táját felfedezni.

Rövid pihenőket tartva, hamar megérkeztünk a célhoz, ahonnan gyalogosan folytattuk utunkat.

Melyhez Bodnár György a SZATE (Nagykállói Szabadidő és Tömegsport Egyesület) túravezetőjét kértük meg mint házigazdát, mutassa meg nekünk a hely ismert és kevésbé ismert rejtekeit.

      

A túra során több alkalommal is szerencsénk volt ürgéket megpillantani, akik kíváncsian két lábra állva figyeltek bennünket.

 

Azt hiszem, mindenki kellemesen elfáradt aki velünk tartott, hiszen a kerékpározáson és gyalogláson túl még a hőség is kivett az erőnkből, de a vidámság így is velünk maradt.

                                                                                                                                                           Enikő

További képek: 

 

A garantált ajándékot a Lynxbike.hu biztosította.

A program a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség, Tekerj a Zöldbe! programsorozatának részeként valósult meg!

Képek: 

Címkék, kulcsszavak: 

Naptár dátum: 

vasárnap, 2020, augusztus 9