Dombra fel és dombról le

Ismét a Zemplén csodás panorámáját vettük célba, amire szép számú érdeklődő is akadt 2020. szeptember 4-én.

 

A Boldogkői várat filmforgatás miatt nem látogathattuk meg, de így sem maradtunk látnivaló nélkül. 

A Terra Boldogkői látványpince történelmi földalatti labirintusában tett séta során a homokkőbe vésett domborműveken keresztül elevenedtek meg a magyar történelem főbb eseményei, alakjai és régi mondái.

Utunkat folytatva Erdőbénye felé tekertünk, ahol az erdő pompáján kívül a fák adta árnyékot is kiélvezve, az Aranyosi völgybe található forrás hűsítő vízével frissítettük magunkat. Innen már könnyebb dolgunk volt, hiszen jött a hosszabb lejtő, ami bátorságpróba is volt, ki mennyire engedi kerékpárját meglódulni. Tokajt elérve még tartottunk egy lazító pihenést, némi fagylalt elfogyasztása mellett, hiszen a kalóriapótlás fontos. Majd megújult erővel, itt már végképp síkon kellemes nyárutói naplementébe hazagurultunk. Azt hiszem ez egy igazán kerek napra sikeredet, élményekben gazdag, mozgalmas túra lett.

                           Enikő

 

További képek: 

A garantált ajándékot a Lynxbike.hu biztosította.

A program a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség, Tekerj a Zöldbe! programsorozatának részeként valósult meg!

 

Képek: 

Címkék, kulcsszavak: 

Naptár dátum: 

vasárnap, 2020, szeptember 6