Cseppkő varázslat a mélyben, hucul lovak a legelőn

A 2023-as évet egy minden részletében élménydús túrával kezdtük meg. Nagyszerű csapat gyűlt ismét össze, akikkel közösen fedeztük fel Aggtelket és Jósvafőt lent a mélyben és a felszínen egyaránt.

Túránkat az aggteleki cseppkőbarlang látogatással kezdtük, ahol varázslatos sétát tettünk a föld alatti káprázatos természeti képződmények világában. A szakvezetésnek köszönhetően ismereteket szerezhettünk a hosszú évezredeken keresztüli keletkezés folyamatáról, a cseppkövek fajtáiról és természetesen azok fantázianeveit is megtudhattuk. A hangversenyteremben pedig zenei aláfestéssel együtt csodálhattuk a látványt. 

  

A felszínre érve a hosszú túra vette kezdetét, mely Jósvafő felé indult, a többiek buszra szállva szintén Jósvafőre utaztak, ahol a rövid túra zajlott. De előtte a Baradla kilátót és az onnan nyíló panorámát mindkét csapat megtekintette. A hosszú túra résztvevői a Baradla tetőn haladva az ördögszántások felé vették útjukat. Bizony alaposan meg kellett nézni, hová lépünk az ösvényen. Sok kisebb nagyobb sziklás, köves talajon, sűrű bokros, cserjés szakaszon haladtunk át. Majd elérve az erdős részt, a táj több látnivalót engedett, a lomb nélküli fák között a környező hegyek körvonalát is megpillanthattuk. Kellemes időben túrázhattunk olykor felfelé véve az irányt, majd lejtő után ismét emelkedő következett. 

 

Jósvafőre érve természetesen a hucul ménest is felkerestük, a dombok között a szabadban legelésző nagy létszámú lovak látványa ma már ritka jelenség. Így mi is felfokozott izgalommal pillantottuk meg őket a völgyben. Barátsággal fogadtak minket, néhány közös fotót készítettünk, a merészebbek egy-két simogatást is begyűjtöttek.

 

 

Innen a település felé folytattuk utunkat, ahol négy patak folyik össze mesebeli, szebbnél szebb látványt adva, a számtalan kis fahíd, a kanyarulatokkal, apró vízeséseivel. És ki gondolná, hogy ez a pici település még további látnivalóval is büszkélkedhet, hiszen egy smaragdzöld színű tengerszemet is rejt a falu. A rövid túrázók sem maradtak ki az élményekből, Jósvafő minden nevezetességét ők is bejárták, csak a lábukban kevesebb kilométerrel.

A hazaúton még egy meglepetés elem volt, Szerencs felé jöttünk, így a zenélő úton az Érik a szőlő népdalt közösen meghallgathattuk a buszon.

További képek a fotóra kattintva:
Heni fotói:
Csaba fotói:
Enikő fotói:

Címkék, kulcsszavak: 

Naptár dátum: 

vasárnap, 2023, január 15