Bringás élmények az év legrövidebb éjszakáján

Szent Iván éjjelén ismét nyeregbe pattantunk, hogy a forró nyári napot az est hűvösében egy könnyed túra keretében búcsúztassuk. Mint máskor is, ezen rendezvényünkre, óriási érdeklődés mutatkozott. Mondhatjuk azt is a legkisebb már kerékpározni tudó gyermektől egészen a szépkorúakig jelen volt minden korosztály.

Volt ott amatőr versenykerékpáros, túrakerékpáros, nagy családosok, tinédzserek csoportja, aktív sportos életet élők, baráti társaságok, magányos szinglik, nagypapák és nagymamák városi cirkálókkal, sőt volt aki még a kis kedvencét sem hagyta otthon, kényelmesen a kerékpár kosarában utazott velünk. Tényleg sokan voltunk, közel 160 ember választotta ezt a programot a mai nap zárásának.

 Elgondolkodtató miért is csatlakoznak szívesen ehhez a túrához, hamar megkapjuk a választ rá. Hiszen ott van a Szent Iván éjhez köthető misztikum varázsa és bizony megtörtént a varázslat......... Azon az estén mindenki, aki becsatlakozott hozzánk megtapasztalhatta a tömegben csendesen, szinte észrevétlenül kialakuló egységet, egy különleges hangulat született ott meg miközben tekertünk. Vigyáztunk egymásra, beszélgettünk, türelmesek és segítőkészek voltunk, összetartoztunk arra az estére. Látványunk a közlekedő autósokat is megragadta, többen hangos kürtöléssel jelezték szimpatizálásukat. Irigykedve gondolhattak ránk, hiszen önfeledet kerékpárosokat láthattak hosszú, hosszú, szinte végtelennek tűnő sorban az út mentén a kerékpárúton elhaladni. 

                                                                                                   Az erdőbe érve ránk sötétedett, ahol közvilágítás hiányában, a megannyi kerékpár lámpa fénye mint megannyi szentjánosbogár, apró pont ként mozogtak a fák között. Rendkívül megragadó pillanatok voltak ezek, senki nem félt az erdő sötétjében, együtt bátran tekertünk. Túránk a Sóstón ért végett, ahol elsőnek a zenélő szökőkúthoz érve, éppen elcsíptünk egy kezdési időpontot. Így zenei aláfestés mellett, gyönyörködhettünk a magasba lövellő eltérő színezetű és formájú vízsugarak játékában.

               Ez is pompás befejezésnek bizonyulna, azonban a koronát az estre a Múzeumfalu Szent Iván éji programjába való bekapcsolódás adta meg. Az idelátogató a csillagles és az esti koncertet  a Nyírségi Táncegyüttes  immár hagyományosan, a táncosok által levezetett és várva-várt tűzúgrás követett. A zene ritmusa és a pattogó tűz látványa a jelenlévők egy részét táncra perdítette a még merészebbeket, pedig a tűz átugrására bátorította.

Köszönjük a rendőrség és a polgárőrök hatékony közreműködését, a kiváló útvonalbiztosítást a kért szakaszokon.

A kerékpártúra a Tekerj a Zöldbe! túrasorozat része, ami a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség szervezésében az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ támogatásával valósult meg. 

További fotók a képre kattintva: 

Angéla fotói:

Móni és Tibi fotói: 

Béla videói:

 

Címkék, kulcsszavak: 

Naptár dátum: 

péntek, 2022, június 24