Az első őszi nap
Vidám hangulatban tekertünk, egy rövid pihenőre a buji kellemesen zöld környezetben lévő tónál megálltunk szusszanni egyet és máris folytattuk utunkat.
Gávavencsellőre érve még egy kis kitérőt tettünk a helyi Répási Fagylaltozó felé. A házigazda csak a mi kedvünkért nyitotta meg ismét ajtaját és kínálta finom fagylaltjait ezúttal féláron, ezzel is kedveskedve vendégeinek, mely lehetőséget ismételten megköszönünk.
Innen már csak egy ugrás volt a Sváb Liget Közösségi háza, ahol a Német Nemzetiségi Önkormányzat Szent Mihály-napi mulatsága zajlott. Itt a program a Kiállítóterem átadásával kezdődött, egy kedves színpadi gyerekműsor után, az elmaradhatatlan szüreti felvonulással folytatódott.
Indulás előtt lufikkal és szalagokkal díszítettük kerékpárjainkat és a Zöld Kerék Alapítvány bringásai is bekapcsolódtak a felvonulásba. Hangos csengőszó közepette vonult át a csoport a településen, kicsalogatva lakóit kapuik elé, akik lelkesen üdvözölték a felvonulókat. Hosszú volt a sor, voltak akik lovaskocsin, traktoron vagy kisvonaton utaztak.
Visszatérve a Közösségi házhoz kezdetét vette a mulatozás a helyiek szőlővel, mákos, diós és káposztás kaláccsal kínáltak minket. Vaddisznópörkölt és babgulyás volt ebédre, must és borkostólásra is lehetőség nyílt. Köszönjük a Gávavencsellő Német Nemzetiségi Önkormányzat elnökének Csisztu Miklósnénak a meghívást erre a nagyszerű eseményre és a melegszívű vendéglátást. Bringásaink sok szép emléket őriznek majd ezen rendezvény felidézésekor.
A kerékpártúra a Tekerj a Zöldbe! túrasorozat része, ami a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség szervezésében az Aktív Magyarország támogatásával valósult meg.
További képek: