Aktívan két keréken és vízben

Bár az időjárás nem túl bíztatóan kecsegtetett minket, mégis ismét nagy létszám döntött amellett, hogy 2022.08.20-án a nemzeti ünnep napját a Zöld Kerék Alapítvánnyal aktívan tölti el. Újból szinte minden korosztály jelen volt túránkon, jöttek nagycsaládosok, baráti társaságok, magányos bringások, nyugdíjasok, kezdő és edzett kerékpárosok egyaránt.

A hőség ezen a napon se kímélte csapatunkat, de kitartásunk egyszer sem hagyott alább, hiszen egy kellemes vízpart volt úti célunk , a leveleki víztározóhoz gurultunk el. Természetesen útközben is figyeltünk a megfelelő idejű és mennyiségű pihenők beiktatására, ahol lehetőség volt a folyadékpótlásra, egy hűsítő fagylalt elfogyasztására, vagy akár az árnyékban egy rövidebb lábnyújtóztatásra, hogy újult erővel folytathassuk a túrát.

Még az sem szegte kedvét a csapatnak, hogy egy rövidebb földút szakasz is bekerült az útvonalba. Az elmúlt aszályos időszak és a vidékre jellemző főképpen homok talaj miatt, le kényszerültünk szállni kerékpárjainkról és tolva kellett megtenni párszáz métert.

Mielőtt elértük volna a víztározót, az apagyi egykor Kenderáztató, ma már horgásztó mellett tekertünk el.       

 A település ékessége ez a tó, amely a régi időkben, mint neve is mutatja, kenderáztatásra volt használva. A pihenő időben egyik túratársunk gyermekkori emlékeit felidézve nosztalgiázva gondolt vissza, hogyan zajlott ezen munka a tavon. Ezután, hamarosan elértük a töltést, ahonnan már a hatalmas vízfelület tárult elénk a a víztározóban lévő három szigetet is megpillanthattuk. Nádasszélben megbúvó romantikus stégek mellett haladtunk el, és lassan azt vettük észre egyre nyüzsgőbb körülöttünk az élet.

Megérkeztünk a legkedveltebb részhez, innen már a vízpart szerelmeseinek nyújt kikapcsolódást a tó, számos módját kínálva. A fürdőzésen túl, lehetőség van a tavon található wakeboard pályát az extrém sportok kedvelőinek kipróbálni. A túra résztvevőinek innen 4 órás szabadprogramot biztosítottunk, kinek - kinek kedve szerint töltve az időt, egy pihentető láblógatás a stégről, vagy bekapcsolódás a szintén ezen a településen zajló amerikai autóstalálkozó eseménybe. Többen a vízpart mellett döntöttünk, a kellemes  hőmérsékletű vízben felfrissülve, hamar megtaláltuk az aktív módját a pihenésnek. Egy strandlabda, néhány jófej ember és máris megvan a garantált jókedv, ennyi a recept. S hogy a visszaútra is legyen elegendő erőnk, a büfében igyekeztünk az elégetett kalóriát pótolni, nagy sikere volt a nem csak szemnek guszta, de igen ízletes sajttortának.

A kerékpártúra a Tekerj a Zöldbe! túrasorozat része, ami a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség szervezésében az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ támogatásával valósult meg. 

További képek a fotóra kattintva:

Angi fotói:

Címkék, kulcsszavak: 

Naptár dátum: 

vasárnap, 2022, augusztus 21