20 év, 400 ezer kilométer. Nosztalgiázzunk együtt!

Több mint 22 éve, kb. 400 ezer kilométert gurult a Zöld Kerék. Ez alatt az idő alatt versenyeket rendeztünk, túrázunk, bejártuk a megyénk és a környező országok érdekes helyeit. Ha voltál velünk, gyere nosztalgiázni, ha még nem, akkor itt az alkalom az első közös gurulásra!

A régi helyszínről indulunk, ahonnan több száz alkalommal 1999 óta, Nyíregyháza, Vay. Ádám körút 1. szám (Piros ház, Éva Fotó) elől 2019. október 12. (szombat) 10 órakor. 

Nagyhalász Homoktanyára gurulunk, ahol a Nagyhalászi Eszterlánc Egyesület 3. Kemencés-Káposztás Nap rendezvényébe kapcsolódunk be. 

A program 9 órakor kezdődik a  III. Homokdűne Futóversennyel, aminek az eredményhirdetése 11 órakor lesz.  

További programok között szerepel dekorációs verseny káposztával, 11 órától sétakocsikázás, majd délben finom ebéddel kedveskednek a házigazdák, ami Szabolcsi töltött káposzta vagy káposztás bableves. 

Hagyományőrző kézműves foglalkozások is várják az érdeklődőket az újrahasznosítás jegyében, de modern technikákkal.

Folytatva a programot 13 órától Garainé Nagy Évát és Garai Zoltánt kérdezzük a Zöld Kerék Alapítvány létrehozásának körülményeiről, majd közös nosztalgiázás keretében régi fotókat, emlékeket elevenítünk fel.

Gyere el, hozz néhány régi képet, nosztalgiázzunk együtt!!

A programon mindenki saját felelősségére vesz részt. A résztvevő maga felel a közlekedési szabályok betartásáért és a megfelelően felszerelt kerékpárjáért.

 

Képek: 

Címkék, kulcsszavak: 

Naptár dátum: 

szombat, 2019, szeptember 21