A hajnali órákban busszal vágtunk neki az útnak. Az álmos csendet lassan felváltotta a várakozás izgalma, majd amikor megérkeztünk, és végre kinyújtóztathattuk tagjainkat, mindenki arcán megjelent az a bizonyos túrázós mosoly. Innen már nem volt megállás.

A rövid és hosszú távot választók ugyan külön utakon indultak, de a nap során többször is összetalálkoztunk. Első megállónk az „Isten tenyere” kéz kilátó volt, ahol szinte zarándokhellyé vált a fotózás. Sorban álltunk, hogy mindenki elkaphassa azt a tökéletes pillanatot, amikor a természet és az ember alkotta forma eggyé válik egy képen.

Ahogy tovább haladtunk, egyszer csak elénk tárult a hollókői vár impozáns alakja. A domb tetején álló vár látványa szinte mesébe illő volt – mintha egy régi történet lapjai közé csöppentünk volna. Belülről bejárva még inkább megelevenedett a múlt: a vastag falak, a szűk lépcsők, a kilátás… mind-mind egy letűnt kor hangulatát idézték.

Utunk a „parasztfürdő” felé vezetett tovább – le, majd újra fel kapaszkodva, ahogy a táj ritmusa diktálta. A természet itt nem siet, és mi sem siettünk. Figyeltük a fák zöldülő ágait, kerestük a tavasz első virágait, a madarak hangját, és azt a különös nyugalmat, amit csak egy ilyen hely tud adni.

Végül megérkeztünk Hollókő ófalujába, ahol szabadprogram várt ránk. És valóban: itt minden sarkon akadt valami felfedeznivaló. A Babamúzeum ékes viseletei, a Csipkemúzeum finom mintái, a fazekas műhely alkotásai és a sajtműhely ízei mind hozzátettek a nap varázsához. Nemcsak láttunk, hanem éreztünk, kóstoltunk, megéltünk.

És ha már ízek: az éhség sem maradt sokáig velünk. A vendéglátóhelyek mindenfelé a palóc vidék jellegzetes fogásaival csábítottak. Egy tál meleg étel, egy korty ital – és máris úgy éreztük, hogy teljes a pillanat.A nap végén még egy kis kitérőt tettünk: busszal átruccantunk a szlovákiai Ipolyvarbóra, ahol egy madárkilátót kerestünk fel. A természet itt már csendesebb volt, mintha búcsút intene a napnak – és talán nekünk is.

Hazafelé az eső végigkísért bennünket, de ez már senkit sem zavart. A hátizsákjaink ugyan nehezebbek lettek egy kicsit, de nem a súlyuktól, hanem az élményektől. Jó idő, napsütés, nevetések, közös pillanatok – mind ott lapultak velünk.

Ez a túra egyszerre volt romantikus és vidám, csendes és élettel teli. Olyan nap, amit nemcsak megéltünk, hanem magunkkal is vittünk.

További képek a fotóra kattintva:
Enikő fotói:
Angi fotói:
Vegyes fotók: