Legyőztük a hőséget

Bizony nem egyszerű hőségben tekerni, de 27 főnek ez nem jelentett problémát. A tűző napra felkészülten sapkában védtük fejünket és bőven fogyott a naptej is az út során.

A délelőtti órákban még könnyebb volt haladni, hiszen fittek voltunk és a hőmérséklet is elfogadható volt. Nyírtura felé hagytuk el a várost, Kemecse irányába még kellemes árnyas fák ölelték körül az aszfaltutat. Nyírbogdánynál a kerékpárút mentén fából készült különböző motívumokat ábrázoló padok mellett gurultunk el. Itt akár a Lánchídon is lehet egy kicsit ücsörögni. Demecsernél tartottunk egy hosszabb pihenőt, mert már egy jó szakasz mögöttünk volt. Ki üdítővel, ki kávéval, ki pedig fagylalttal frissítette magát.
  
Lendületet véve folytattuk utunkat Gyulaháza felé, Farkas Bertalan szülőfaluja felé. Természetesen itt is megálltunk és megtekintettük szülőházának kertjében állított Űrhajózási Emlékparkot. Fotózkodtunk egy Mig-21-es vadászgéppel és Gagarin mellszobrához is odaálltunk. Különös apropója is volt látogatásunknak, hiszen hamarosan második űrhajósa is lesz hazánknak Kapu Tibor személyében aki városunk szülötte, ő is nyíregyházi illetőségű mint mi.
 

Következő pihenőnk Gemzsén a faharangláb árnyékában volt, itt tartottuk ebédidőnket is, jól esett kicsit megpihenni a padokon.
 

Innen már csak egy rövidebb etap volt hátra és máris Vásárosnaményban voltunk, ekkor már valóban elcsigázottan szálltunk le kerékpárjainkról. Kifejezetten jól esett klimatizált épületben lenni, amit ki is használtunk a Hunor Vadászati Kiállítást néztük meg, több mint részletes tárlatvezetés keretében. Számos érdekességet láttunk és hallottunk megannyi fotót készítettünk.
 

  

A kerékpártúra a Tekerj a Zöldbe! túrasorozat része, ami a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség szervezésében az Aktív Magyarország támogatásával valósult meg.

További képek a fotóra kattintva:

Címkék, kulcsszavak: 

Naptár dátum: 

hétfő, 2025, június 9