Színes állatvilág, színes falevelek

Az idei évre zártuk a bringás szezont, sajnos az időjárás most nem igazán volt kegyes hozzánk. A komorabbik arcát mutatta, azonban a 37 elszánt ember kedvét ez sem tudta szegni, hogy nyeregbe pattanjon és a Zöld Kerék Alapítvánnyal még egy közös túrán részt vegyen.

Mivel az ősz már nem kedvez a hosszú kerékpártúráknak, így egy igazán családbarát programot valósítottunk meg, rövidebb távot kerekeztünk. Jöttek is, kicsik és nagyok, szülők és nagyszülők egyaránt, hogy egy izgalmas hétvégi program részesévé válhassanak.

Szemerkélő ködös időben indultunk neki a túrának, laza beszélgetős tempó mellett, a csapatot egyben tartva haladtunk a kerékpárúton Nyírszőlős irányába. Elhaladva a Verba-tanya mellett, a bringások annak ellenére, hogy a nap még csak ránk sem kacsintott, vidáman integettek, az útközben készült fotókhoz.

  

Majd hamarosan a Sóstó legszebb pontjához a tavakhoz érve és az azt körülölelő színes fák közt gurulhattunk. Megcsodálva az ezernyi árnyalatát az ősznek, a fák pompája, ebben a szürke időben még szembetűnőbb volt. 

Az állatparkhoz érve, készítettünk egy közös fotót a bejáratnál, majd a kedvezményes belépőjegyeket megváltva, kerékpárjainkat a tárolóban hagyva megkezdtük látogatásunkat a 300 000 négyzetméteres park területén lévő, közel 500 fajt bemutató 5000 itt élő állattal. A rendkívül különleges állatgyűjteménnyel rendelkező park, a csodálatos tölgyerdő, mint természtes közeg, ami körülveszi az attrakciót a Nyíregyházi Állatpark hazánk leglátogatottabb vidéki látnivalója, ráadásul már több ízben is kiérdemelte az Európa legjobb állatkertjének járó címet. 

      

Az állatvilág legcsodálatosabb, feltűnőbb, ékes ruházatú, méltóságteljes, veszélyes, mókás, és édes kis szőrpamacsai mind-mind megtalálhatóak itt, de mégis határozottan állíthatjuk a legtöbb figyelmet ezúttal a nemrég született afrikai elefántborjú kapta, akit az elmúlt időszakban Kibo néven el is kereszteltek.

Hosszú órákat lehet az állatok megfigyelésével eltölteni ezen a helyen és biztosan lesz olyan, ami mégis kimarad. Természtesen a jó hangulat most sem maradt el, összeségében elmondhatjuk egy kellemes élménnyel zártuk az idei bringás szezont. Köszönjük a Sport Mindenkié Egyesület támogatását, a kedvezményes belépőjegyekhez!

A kerékpártúra a Tekerj a Zöldbe! túrasorozat része, ami a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség szervezésében az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ támogatásával valósult meg.

További fotók a képre kattintva:

Levente fotói:

Móni és Tibi fotói:

Címkék, kulcsszavak: 

Naptár dátum: 

szombat, 2022, október 29