Szaloncukor, küllőprizma és rock and roll

Ránk köszön lassan a karácsony 2018-ban is, napról napra közeledünk hozzá. A meghitt családi ünneplés előtt, a mi bringás közösségünkkel is összejöttünk, hogy megejtsük szokásos számvetésünket 2018. december 15-én, gyönyörű hóesésben.

Mindig nagy élmény az év túráinak felelevenítése!

A programokn készült számtalan fotó pillanatok alatt visszarepített bennünket a téli, tavaszi, nyári és őszi kirándulásaink helyszínére. Újra felidéztük a számtalan kalandot, a gyönyörű helyszíneket, ahová eljutottunk idén. Szokásunkhoz híven idén is megszavaztuk az Év bringását, ebben az évben a Péter család bizonyult a legalkalmasabbnak erre a címre.

A szülők és a három gyerek hihetetlenül aktív életet élnek, amiben mindig akad idő a mozgásra, legyen szó bicajról, gyalogtúráról, közösségi rendezvényről, követendő példát mutatva ezzel mindenkinek!

Elismerésben részesült még a csapat nélkülözhetetlen mozgatórugója Harászi Enikő, Kovács Ilona Klára.

 

A finom vacsora után pedig kezdetét vette a buli! Vidám és felszabadult hangulatú zenés táncos partin mozgathattuk át ma magunkat, ezzel készülve a következő túránkra!

Reményeink szerint ebben az évben is minden régi zöldkerekes csapattagnak és az idén először velünk tartó új társainknak is felejthetetlen élményeket nyújtottak túráink és rendezvényeink! Mindenkinek köszönjük a megtisztelő részvételt!

                                                                                                      Kovács Ilona Klára

További fotók:

      Köszönjük a támogatást!

Képtalálat a következőre: „nyíregyháza város önkormányzata logó”  Képtalálat a következőre: „nyíregyháza város önkormányzata logó”   Képtalálat a következőre: „marci menü logó”

Címkék, kulcsszavak: