Séta a Szív Világnapján

A Szív Világszövetsége kezdeményezésére 2000 óta a világon mindenütt egyszerre rendezik meg a Szívünk Napját. A szervezők az ingyenes szűrővizsgálatok végzése mellett a mozgás egészségmegőrző szerepére kívánják felhívni a figyelmet. Ehhez az elgondoláshoz csatlakoztunk 2018. szeptember 30-án, de most bicajról gyalogos módra váltottunk.

A kihívást ebben az esetben a túra távja jelentette, Sóstógyógyfürdőről indultunk, végállomásként pedig Máriapócsra szerettünk volna eljutni. Mivel a Mária-út ezen a nyomvonalon halad, turistajelzésekkel és információs táblákkal gazdagon el van látva, könnyítve a vándoroknak a tájékozódást.

Lendületes tempóban kezdtük a gyaloglást, hisz a 32 km megtételére 8 óra állt rendelkezésünkre, s ezt a tempót tartottuk szinte végig, az egész úton. Sóstó után Nyírpazony, Oros, Napkor, Pócspetri településeket érintve vitt az út, s szűk lakókörnyezetünk olyan oldaláról mutatkozott meg, ami autóból, de még bicajról sem látható.

 

Kora  őszi mezőgazdasági munkáktól nyüzsgő szántóföldek, gyümölcsös kertek, csendes magányban meghúzódó tanyák, s az őszre még fittyet hányó, tökéletes zöldben pompázó, hűs erdők színesítették az utunkat. A túráinkon megszokott derűs, jó hangulatban fogytak a kilométerek, ezzel fordított arányban nőtt a vízhólyagok száma. Testben erősen megfáradva értük el Máriapócsot, a Kegytemplomban mindenki igény szerint adott hálát a testet-lelket próbáló túra sikeres teljesítéséért.

Nagyon nehéz, de nagyon szép túrát teljesítettünk. A Szív-Hit-Sport hármasa győzött!

Harászi Enikő fotói: 

Tokár Róbert fotói:   

Címkék, kulcsszavak: