A kurucok nyomában a Bereg vidéken

Különleges esemény lebonyolítására került sor Kárpátalja és Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye területén, melyhez mi is csatlakoztunk. Kárpátaljai Magyar Turisztikai Egyesület beszámolója. Egy háromnapos program keretében 32 kerékpáros, több mint 200 km-t letekerve ismerhette meg a kuruc kor dicsőséges emlékét őrző helyeket.

 

A 2017. évi „ Kerékpárral 7 határon át” programsorozat keretében kiírt pályázati felhívás kapcsán rendezte meg a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Egyesület a 3 napos programsorozatát. Az egyesület hosszú távú céljai közé tartozik a kulturális örökségvédelem, Kárpátalja természeti környezetének óvása. Ennek jegyében sikerült egy olyan rendkívüli projektet megvalósítani, amely során megismertük II. Rákóczi Ferenc fejedelem vezette szabadságharc legfontosabb történelmi helyszíneit.

1 nap. 2017.07.14.

Míg a reggeli órákban a Paprika Wellness Travel egyik járata elindult Beregszászból, Nyíregyházára a Zöld Kerék Alapítvány tagjaiért, addig Beregszászból egy 16 fős csapat indult el Vásárosnamény irányába. A gyülekező (a vásárosnaményi Tomcsányi kastély) helyszínére érve a csapattagok üdvözölték egymást, majd a túra egyik szervezője dióhéjban bemutatta a Tomcsányi kastély történetét, amelyet közelebbről is megtekinthettünk. Ezt követően mindenki birtokba vette kerékpárját és kezdetét vette a több, mint 200 km-es, 3 napos túra. Vásárosnaményt elhagyva, Gergelyiugornyán a Tisza folyó töltésére feltekerve vezetett utunk egészen Tarpáig. Tökéletes időnk volt, remek hátszéllel haladtunk kitűzött céljaink felé.

Tivadar határában találkoztunk Tarpa - mondhatni Magyarország egyik legnagyobb kuruc emberével, Huszti Elekkel, aki idegenvezetőként csatlakozott csoportunkhoz. Tarpára érve első megállónk a Sziget (Tóhát, Árpád utcán) nevű részen helyreállított a XIX. század elején készült műemlék az Észak-Tiszántúl egyetlen fennmaradt szárazmalma előtt volt. Itt megismerhettük a malom történetét annak egykori működését. Majd a község főterén megtekintettük II. Rákóczi Ferenc bronzból készült lovas szobrát, amelyet a Rákóczi szabadságharc 300. évfordulójára a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat készíttette, ajándékozta Tarpának. De még ezen a helyszínen láthattuk Bajcsy-Zsilinszky Endre bronzszobrát, valamint Huszti Elek tolmácsolásában megismerhettük munkásságának, elveinek történetét. Majd átmentünk a községháza melletti parkba, ahol Német Mihály alkotását, Esze Tamás szobrát láthattuk. A hófehér emlékmű előtt állva, Elek szavait hallgatva mindenki előtt megelevenedett egy dicső kor, a kurucok harcias szelleme, kitartása.

Természetesen a tarpai látogatásunk során nem maradhatott ki a gótikus stílusú műemlék, a református templom, a varsói művész, Ryszard Litwiniuk 9 méter hosszú tölgyfából készült szobra, amely az összetartozást jelképezi, valamint Bajcsy-Zsilinszky Endre síremléke. Végezetül feltekertünk a Tarpai-Nagyhegyre, ahol csodás kilátásban volt részünk. De itt mindenképpen kiemelném a csapat legifjabb tagját, Somi Zsoltikát, aki mindössze 8 éves, és felnőtteket megszégyenítő kitartással tekerte végig a közel 60 km-es távot. Szép volt, hatalmas pacsi Zsoltikának!:)

A hegyről legurulva búcsút vettünk Huszti Elektől, akit minden túrázó igen megkedvelt. Elégedetten folytattuk utunkat a Beregsurányi határátkelőhöz, majd a határon átkelve tekertünk be Asztély községbe, ahol a polgármester asszony, Nagy Anikó üdvözlő szavakkal fogadta csapatunkat, majd egy közös vacsorára invitált mindenkit. Vacsora után pedig a szálláshelyek elfoglalása következett, és lélekben készülődés a másnap kihívásaira.

2. nap – 2017.07.15.
Reggeli gyülekezőnk helyszíne Beregszász, Kossuth tér, II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola előtt volt, ahol Varga Éva idegenvezető csatlakozott a 32 fős csapatunkhoz. Itt elhangzott, az impozáns épület története. Majd átsétáltunk Beregszász főterén, a város szívében található, a római katolikus templom mellett álló Bethlen-kastélyhoz. Köztudott, hogy Beregszász és környéke Rákóczi-felkelés bölcsője volt, ahol 1703. május 22-én Beregszászban bontotta ki Esze Tamás Rákóczi zászlaját, és olvasta fel a fejedelem harcra szólító kiáltványát. Így a város ezen része túránk egyik elengedhetetlen helyszíne volt. Idegenvezetőnk előadását követően rendőri kísérettel vette kezdetét a túra.

Első megállónk helyszíne a tiszacsomai honfoglalási emlékpark volt. A temető északi részén a KMKSZ kezdeményezésére 1996-ban emlékparkot létesítettek, melyet 2000-ben avattak fel. Az emlékpark megtekintése után tovább haladtunk Haláboron keresztül Mezőváriba, ahol 1703. július 14-én II. Rákóczi Ferenc a településen töltötte az éjszakát. Ezt megelőzően 1703. május 21-én Tarpa után másodszor itt bontották ki Rákóczi toborzó zászlaját. Ennek az eseménynek őrzi emlékét a református templom falán felavatott emléktábla.

Tovább haladva, utunk nem volt egyszerű, ugyanis kuruc kori rossz útviszonyok nehezítették a kerékpározók haladását, végül elértük Csetfalvát. Itt megtekintettük a XV. századi festett fakazettás református templomot. Míg a kazettás mennyezetben gyönyörködtünk, hallgattuk a templom, valamint a község történetét, addig a természet zápor formájában tombolta ki magát, ami elől biztonságos menedéket nyújtottak a templom falai. Majd megcsodálhattuk a XVIII. századi zsindelyes, négy fiatornyos haranglábat, valamint az organikus építészet jegyeit magán viselő görög és római katolikus templomot. Innen tovább indultunk a Tiszaújlaki Turulmadaras Rákóczi emlékjelhez. Kiss pihenőt tartva folytattuk utunkat a tiszapéterfalvi KurucFesztre. A kerékpártúra fő szervező gárdája, a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Egyesület, valamint a IV. Turul Expo szervezői gondoskodtak arról, hogy a bringások fedett helyen, töltsék el szabadidejüket. Itt bőséges ebéddel, majd vacsorával kínáltak minden résztvevőt. Az esti órákban a kerékpárok az utánfutóra kerültek, majd mindenkit biztonságban haza, illetve szálláshelyére szállítottak.

3. nap – 2017.07.16.
Kerékpártúránk utolsó napjához érkeztünk, amely igen tartalmasra sikeredett. A kezdetleges program szerint az utolsó nap útvonala Péterfalva, Tiszaújlak, Tiszabecs, Szatmárcseke, Tarpa, Beregsurány, Beregszász (Nyíregyháza) lett volna. Nos, a program szervezői vendégeik számára a 2 éj szállását Asztélyban tudta biztosítani, többek közt a maximális kényelem, és komfort megteremtése érdekében. Viszont ez annyiban módosította a tervezetet, hogy a túra utolsó napjának kiinduló pontja Péterfalva helyett Beregszász, és Asztély lett.

Az országhatárt elhagyva első megállónk Tarpa községben volt, ahol már Huszti Elek idegenvezető várta csapatunkat. Mindenki örült Elek társágának, ami igen kellemes meglepetés volt a szervezők részéről.:) Tarpán nem időztünk sokat, ugyanis túránk első napján átfogóan megismerhettük történelmi múltját, így tovább haladtunk Szatmárcseke irányába. De mielőtt Szatmárcsekére értünk volna megtekintettük Nagyar községében található Luby kastélyt, amely 1878-79-ben épült, valamint Petőfi fáját. Itt kanyarog a szabályozott medrű Kis-Túr és itt áll a Petőfi-fa. Az egykori ártéri tölgyeserdőből megmaradt idős kocsányos tölgy bevonult a magyar irodalomtörténetbe. A néphit szerint Petőfi Sándor a fa alatt írta A Tisza című versét.

A meseszép helyszínt elhagyva tekertünk tovább Szatmárcsekére, ahol megtekintettük a református csónakos fejfás temetőt, Kölcsey síremlékét, valamint Szatmárcseke közelében megpihentünk a Túr-Bukó kempingben. Majd tovább folytattuk utunkat Turistvándi vízimalomhoz, amelyet kérésünkre el is indítottak. Ezt követően Fehérgyarmat felé vettük az irányt, ahol egy fagylalt erejéig pihentünk meg. Innen tovább haladtunk a kisari kilátóhoz, majd Tarpa irányába. Tarpára érkezve elbúcsúztunk határon túli barátainktól, kiknek Nyíregyházáig tartó kényelmes hazajutásáról a Paprika Wellness Travel gondoskodott.

Zárszóként még megemlíteném, hogy a program megvalósítása során, a szervezők nagy figyelmet fordítottak vidékünk történelmi kincseinek megismerése, valamint az egészséges életmódra, környezetünk megóvására, a határ menti együttműködés fontosságára. Ennek sikeres megvalósítását is tükrözi a tervezett 25 fős létszám növekedése, a kerékpártúrán összesen 32 kerékpározó vett részt. Mindenkinek köszönjük a részvételt!

 

"Andóca"

Címkék, kulcsszavak: