gyalogtúra

Irány a Sátoros-hegyek!

A Magas-hegyen lévő kilátó, a Szár-hegyen található Magyar Kálvária emlékműegyüttes és a Várhegyen lévő középkori rom változatos és izgalmas programot kínál. A várromra épített 16 méter magas kilátópontban végződő acélszerkezetű sétányról minden évszakban egyedülálló panoráma nyílik. A pincesoron pedig remek tokaji borokat kóstolhatunk a kirándulás végén.

Ködbe burkolózva búcsúztunk az óévtől

Ismét egy újabb évvel lettünk tapasztaltabbak, gyalogtúrával köszöntünk el a 2022-es évtől. A párás, ködös idő ellenére sokan összegyűltünk, hogy vidáman egy közös túra keretében zárjuk az idei évet. A helyszín ezúttal is Tokaj volt, a hegy megmászása minden alkalommal kecsegtető, egy rövid vonatozással hamar elérhető. A méltán híres Tokaji borvidék pedig nagyszerű lehetőséget kínál, egy pohár finom borral való koccintásra, amit ezúttal sem hagytunk ki.

Föld alatt és a felszínen

Az Aggteleki Cseppkőbarlang 1995 óta a Világörökség része, üregméretei és páratlan gazdagságú színes cseppkővilága alapján a Föld egyik legnevezetesebb barlangjának számít. Annyi vörös színű, rózsaszín és narancssárga kristályos cseppkőképződmény pedig, mint amennyi a Baradlában látható, egyetlen más barlangban sem ismert. Gyógyturisztikai szempontból is kiemelt, a barlangi klíma és a légzőszervi megbetegedésben szenvedő betegek állapot javulásának köszönhetően. A Vörös-tói barlangtúrán színpompás cseppkőoszlopok, zászló-, függő- illetve állócseppkövek között vezet az út, érintve Magyarország legmagasabb állócseppkövét, a 19 m magas Csillagvizsgálót, a Sárkányfejet, valamint a barlang legnagyobb üregét, az Óriások termét, ahol a barlangi zenehallgatásra is lehetőségünk van.

Évzáró túra

Lassan búcsúzunk a 2022-es évtől, zárótúránkhoz értünk, amit hagyományunkhoz híven gyalogosan a tokaji hegyre felkapaszkodva teszünk meg. Gyere, szerezz még egy feledhetetlen emléket az idén velünk!!! Vidáman, pezsgő hangulatban töltjük ezt a napot is, és közös koccintással zárjuk a gyalogtúrát.

Oldalak