NÉGY NAP 400 KM

Ismét egy nagy kalandon vagyunk túl, ezúttal a Tisza-tó és környékét vettük célba a hosszú hétvégén (2013. 08. 18-20.). Szép számmal akadt jelentkező az útra, így népes és vidám csapattal vágtunk neki a távnak. Első úti célunk Tiszacsege volt ahol a termálfürdő kempingjében állítottuk fel a sátrainkat, majd frissítő fürdőt vettünk a medencékben.

 

 

Másnap a Hortobágyra látogattunk el, megnéztük az Epona lovasfalut (ahol éppen díjlovagló verseny volt), majd a Hídi vásárra gurultunk, és a kilenclyukú hídnál is megálltunk egy fotóra.

A harmadik nap a Tisza tavat tekertük körbe, fürdéssel tarkítva. A táborba az esték mindig jó hangulatúak voltak, közös beszélgetésekkel, tréfákkal fűszerezve teltek, kártyával és barchóbával tarkítva.

 Utolsó nap utunk haza vezetett, kissé fáradtan az elmúlt napok tikkasztó melegétől és a megtett km-ek erőpróbáitól, de ismét csak nagyszerű dolgot vittünk véghez. 

Hiszen a számtalan emlék és helyszín, a hozzájuk tartozó vidám pillanatok van ott a sok-sok letekert km-ben.

Köszönjük a részvételt mindenkinek :)   

Enikő és Jani

 

További képek: 

Címkék, kulcsszavak: