Lányok a repcében

Ismét egy élménydús és kilométerekben bővelkedő nap áll mögöttünk (2016. 04. 23.)

 

Ezúttal Tiszadobra tekertünk a Tisza folyó szabályozásának három emlékművét felkeresve, melyeket a gáton és annak vadregényes helyein, erdőben eldugva találtunk meg.

Útba ejtettük még az Andrássy-kastélyt is, melynek labirintusában kellemes sétát tettünk.

Visszaúton a tiszadobi holtágban is gyönyörködhettünk, valamint nem tudtunk ellenállni a repcemezők hívogató színének, ahol vidám felvételeket készítettünk.

Összességében egy igen kellemes túra volt, az időjárás tökéletes, a hangulat sziporkázó, a csapat pedig kitartó volt, hiszen a bringás szezon még csak most kezdődött el, de máris egy 110 km-es túrát teljesítettünk.

További fotók: