Besütött a nap a bringa suliba

A programok
Biotermék és kézműves vásár illetve bemutató
Megújuló energiákat hasznosító eszközök bemutatása
IMAGINE – Európai mintavárosok az energiagazdálkodásban - kiállítás
Környezetvédelmi játékok, kézműves foglalkozások
 
10.00 Az IVS projekt bemutatása, jelenlegi állapota
10. 30-tól TESZTELŐ CSOPORT ÜGYESSÉGI VERSENYE

 

A tesztelő csoport húsz fővel jött a Rdens iskolából kerekes székkel és bringával.

A Bringa suli pályán a versenyzést kerekes székkel kezdtük. 

Nagy lendülettel és kitartással küzdöttek.

Majd a bringások következtek, akik már rutinosan végezték a feladatokat.

A résztvevők sapkát, bringás sisakot, lámpákat kaptak ajándékba.

10. 00 -13.00-ig BRINGA SULI - Kerékpáros KRESZ teszt lap kitöltés, értékelés, valamint ügyességi verseny kerékpáros pályán.


15.00 – „Játssz az egészségedért! - Mediball bemutató és kipróbálási lehetőség
 

A rendezvény szervezője:
Nyíregyháza MJV Önkormányzata
E-misszió Egyesület
Zöld Kerék Alapítvány
ViniBike Egyesület

 

Néhány kép:

ITT

 

 A program „A belvárosi terek integrált funkcióbővítő fejlesztése Nyíregyházán” (azonosítószám: ÉAOP-5.1.1/B-2009-0001) című projekt
keretében valósult meg.

Címkék, kulcsszavak: