Bringázz velünk Pünkösdkor!!!! Három nap kerékpáron és vízen, emlékszel még a régi Tisza-parti strandolásokra Gergelyiugornyán? Gyere idézd fel vagy éld át először velünk ezt a tipikus nyári vízparti élményt.

Várakozáson felüli majálisi időjárásunk volt, népes létszámmal vetettük be magunkat a Zemplén felé a zöldülő hegyek ölelésébe. Három nap aktív kikapcsolódás várt ránk, felpakolt csomagokkal indultunk a kaland felé elég hosszú sort alkotva ahhoz, hogy az autós szimpatizánsok üdvözlő kürtölését kiváltsuk.

Végre igazi nyárias időjárást fogtunk ki, ez meg is látszott a létszámon. 43 fő döntött úgy, hogy velünk kerékpározva tölti a május elsejét. És bár valóban már már forrón tűzött ránk a nap, azért a várost elhagyva sikerült egy intenzívebb szembe szelet kapni, ami kicsit lassította a csapatot.

Múltidéző kerékpártúra Dombrádra. Az 1905-ben épített nyírségi kisvasút Nyíregyháza-Dombrád közötti nyomtávon közlekedett teherszállítás mellett a személyforgalom már 1906-ban megindult a vonalon. Ennek a szép múltú időszaknak állít emléket a szabadtéri Vasúti Járműkiállítás. Kultúrprogramunkat követően, elgurulunk a Tiszapartra.

Kerekek és lépcsők

A "SEGÍTHETÜNK" program keretében 2000-től szervezünk fogyatékkal élők részére kerékpártúrákat, táborozást, foglalkozásokat. Az egészségkárosodott diákokat és felnőtteket bevonjuk az Alapítványunk munkájába is. Részt vesznek a szervezői megbeszélésen, és a könnyű fizikai munkában is szívesen segítenek. Képességeikhez mérten feladatokat kapnak, (például, kerékpárutak behajló ágainak levágása) ezeket nagy örömmel és lelkesedéssel végzik el. A programokról emléklapot, oklevelet, fényképeket kapnak, valamint az újságokban is szerepelnek. 

Oldalak