Kizöldült a természet, talán ilyenkor legszebb a folyó menti töltések világa. A búja növényzet, a nyíló vadvirágok, a kecses vízimadarak megkapó látványa. Szökjünk ki a város zajából, ebbe a harmonikus, megnyugtató környezetbe.

Ismét lenyűgöző helyen túráztunk, Szlovákia megannyi csodát rejt amit érdemes felkeresni, most a Csorba-tó környékét jártuk be. A hajnali órákban vágtunk neki ennek a kalandnak egy busznyi lelkes résztvevővel. Habár még csak április van, mégis többször érezhettük magunkat úgy, mintha nyár kellős közepe lenne, tehát garantált volt a kiváló kiránduló idő.

Megérte a kerékpártúra időpontját áthelyezni, csodálatosan viruló tulipánok fogadtak minket Ferenctanyán A kert ültetvényén. A módosítás ellenére rengetegen csatlakoztatok a túrához, több mint 70 fővel indultunk el ragyogó napsütésben és kánikulában piknikezni egy romantikus környezetbe.

Nagyhalász Homoktanya felé mindig érdemes elgurulni. A családias fogadtatás, a Nagyhalászi Eszterlánc Egyesület által biztosított helyszín, a zöld környezet garancia egy jó programra. Útközben a Lónyai főcsatorna mellett megállunk egy rövid pihenőre, mely szintén üde színfoltja a vidéknek. Készíts velünk anyák napi ajándékot, az egyedi kézzel gyártott dísztárgyak nemcsak a megajándékozottnak fog tetszeni, hanem számodra is örömet és szórakozást jelent az alkotás folyamata.

Anyák napjára hangolódva-Tekerj a Zöldbe!

Nagyhalász-Homoktanya felé mindig érdemes elgurulni. A családias fogadtatás, a Nagyhalászi Eszterlánc Egyesület kézműves foglalkozása és a zöld környezet garancia egy jó programra. Útközben a Lónyai főcsatorna mellett megállunk egy rövid pihenőre, mely szintén üde színfoltja a vidéknek a maga 91km hosszával Berkeszből indulva gyűjti össze a Nyírség vizeit és Gávavencsellő alatt vezeti a Tiszába. Készíts velünk anyák napi ajándékot, az egyedi kézzel gyártott dísztárgyak nemcsak a megajándékozottnak fog tetszeni, hanem számodra is örömet és szórakozást jelent az alkotás folyamata.

Dallamok nyomában

A „Muzsikál az erdő” rendezvénysorozatra tekerünk el Baktalórántházára, melynek alapgondolata, hogy a fenntartható emberi lét csak a természettel harmóniában képzelhető el. A rendezvény elsődleges célja, hogy az embereket környezeti szempontból is fenntartható, környezettudatos életforma irányába fordítsa az erdő és a zene erejével. Színvonalas műsor, zenei produkciók, szakvezetéses erdei élményséták, kézműves foglalkozások, gasztronómiai ínyencségek, helyi termékek bemutatója, vására.

Oldalak