Friss levegőn, D vitamin gyűjtés

Egyik oldalról szerencsés döntésnek bizonyult a túra időpontjának áthelyezése vasárnapra, hiszen ragyogó napsütésben, keményre fagyott talajon zajlott a program. Másrészről viszont sokan távol maradtak, amit szívből sajnálunk. Így 15 fős kis csoportunkkal vettük nyakunkba a világot és két város legendájának a nyomába eredtünk.

Máriapócsról rajtoltunk el, és természetesen a Szent Mihály főangyal görögkatolikus templom és a könnyező Szűz Mária-ikon megtekintésével indítottuk a napot, ezzel is megteremtve karácsony közeledtével az ünnepi hangulatot. S talán egy kicsit a befelé fordulásra, önvizsgálatra is jobban lehetőség nyílt ezen a túrán. Hiszen a Mária-úton haladva, lelki útravalót is kaptunk az útjelzők között, egy-egy idézet gondolatébresztőként kísért minket.

  

Könnyű dolgunk volt, egy felhő sem takarta ki a napot előlünk, s mivel a fákon már nincs levél, így még az erdőben is élvezhettük a melengető nap sugarait, ahogyan arcunkat csiklandozta. Jóleső érzés volt ez, az elmúlt napok zord időjárása után. Még nagyobb szerencsének mondhatjuk, hogy a lezúdult nagy mennyiségű csapadék, mely pocsolya és sártengerré változtatta a vidéket, a fagyos hőmérséklet miatt megszilárdulva, immár járható tereppé varázsolta a talajt egy éjszaka alatt. Kanyarogtunk jobbra is meg balra is, őzek szökkentek keresztül az utakon, vagy legeltek békésen a messzi távolban, együtt éltünk a természettel, beszélgetve haladtunk kilométerről kilométerre. Hamarosan a fák közül Nyírbátor egyik nevezetes helye a Sárkány Fürdő látványa tárult elénk, itt elbúcsuztunk azoktól, akik a délutánt a lazító termálvízben kívánták eltölteni. Folytatva utunkat az impozáns, magas, középkori eredetű református templom felé vettük az irányt. Ez a templom büszkélkedhet a Kárpát-medence egyik legmagasabb fa harangtornyával. Meghallgatva a templom történetét, mely rendkívűl sok érdekes és új információval szolgált a hallgatóság számára, a bátrabbak felkapaszkodhattak a toronyba az eredeti fa fedélszéket megtekinteni.

   

Innen már csak egy rövid séta várt ránk, mely szintén bővelkedett látnivalóban és újabb ismeretekkel gazdagodhattunk. A Várostörténeti sétányon áthaladva, megismerhettük a Báthori család múltját, a Szentvér legendáját, és természetesen a város címerében is szereplő sárkány legendát. Ezek után nem maradt más hátra, mint a nap jutalmául egy finom kávé vagy sütemény elfogyasztása mellett vidáman zárni ezt a tartalmas napot.

További fotók a képre kattintva: 

Címkék, kulcsszavak: 

Naptár dátum: 

vasárnap, 2022, december 18