A Bükkben jártunk

Nem mindennapi kalandra vállalkoztunk, egy kihívásokkal teli túrát szemeltünk ki a Bükkben Kisgyőrbe látogattunk el. Sajnos az időjárás hirtelen váltott őszbe, a hét elején még nyárias forróságban volt részünk, de szombatra felére csökkent a hőmérséklet és komor ősz köszöntött ránk. Azonban 28 embert ez sem tudott eltántorítani a kerékpározástól.

Vonattal utaztunk Miskolcig, vidámságban hamar eltelt az idő, sőt még egy aprócska ajándékosztásra is jutott lehetőség.

 

Ügyesen leszedtük a kerékpárokat a vonatról, mindenki tette a dolgát, a menetidő miattunk nem csúszott.

A Szinva parti kerékpárút mentén kezdtük meg a túrát, első állomáshelyünk Miskolctapolca volt. Itt tartottunk egy rövidebb pihenőt, mindenki eldönthette marad-e helyben és kellemesen a parkban sétálgatva a vízpart mellett tölti az idejét vagy a nagyobbik kihívást választva Kisgyőrbe teker. 

A nemrégiben átadott új kerékpárúton haladtunk, mely a 2025-ös év Év kerékpárútja szavazáson a második helyezést érte el. Erdős tájakon vezetett az út és kissé mintha hullámvasúton ültünk volna, fel majd le ismét fel és megint le tekertünk. Helyi bringásoknak valószínű ez nem okoz olyan nagy kihívást, de nekünk alföldi lakosoknak igencsak meg kellett küzdeni a sikerért.

    

Kisgyőrbe érve megkönnyebbülten álltunk össze egy fotóra a fából készült településnévnél.

 

Mesébe illő látvány fogadott minket, a több mint 100 darab fából készült alkotás után, mely a településen található méltán kapta a faragott falu nevet. Látnivaló akadt bőven, először Közép-Európa legnagyobb szabadtéri betlehemét kerestük fel. 17 tölgyfából faragott szobor és 4 templomtorony alkotja ezt a remekművet.
  

Ezután a Szent Korona-kilátóhoz sétáltunk fel a 2021-be átadott kilátóból csodás panoráma nyílik a Bükkre.
  

Innen a Golgotához gurultunk el, majd ismét gyalogosan a fából faragott stációkon keresztül fel a domboldalon túráztunk egyet. Bár ekkor már elkezdett cseperegni az eső, de eltántorítani nem olyan könnyű minket.

  
Elköszönve ettől a kedves kis településtől ismét az emelkedők felé vettük az utunkat és némi küzdelem árán visszatértünk Miskolctapolcára. Ekkor már egészen kividult az idő, jól megérdemelt szabadprogramunkat töltve, egy könnyű ebéd, majd séta a tó körül zajlott a nap további része.
 

Lassan indulni kellett visszafelé, hiszen a vonat nem vár. Ügyesen tekertünk Miskolcig, így még egy rövd városnézés is belefért mielőtt vonatraszálltunk volna.
 

A hazaúton elégedetten gondotunk vissza a kalandra, mely olykor izzasztó volt, de mindenképp megérte.
A kerékpártúra a Tekerj a Zöldbe! túrasorozat része, ami a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség szervezésében az Aktív Magyarország támogatásával valósult meg.

További képek a fotóra kattintva:
Angi képei:

Címkék, kulcsszavak: 

Naptár dátum: 

vasárnap, 2025, szeptember 28