A Baradla barlangtól a Kékestetőig
Még az első nap felsétáltunk az Avas kilátóba, elénk tárult a hegyek ölelésében fekvő ,,acél város’’.
Másnap Aggtelekre utaztunk és hűsöltünk a Baradla barlang cseppkövei között. Rácsodálkoztunk a cseppkövek színes és néhol monumentális világára. A barlang bejárata felett húzódó kilátópontot vettük célba, majd átsétáltunk Szlovákiába.

A másnapi úti cél Gyöngyös volt. A Mátra Múzeum falai között találkoztunk a mamuttal, vagyis a csontvázával és bepillantottunk a Mátra földtörténetébe és az élővilágába.
Innen Kékestető, kishazán legmagasabb pontja felé vettük az irányt.

Az adótoronyban a kilátás elvarázsolt a környező hegyek látványa.
Lefelé a csapat egyik része még egy majd 3 km-es gyalogtúrát is teljesített a 30 Celsius fokos melegben.
Kalandozásunkat Lillafüreden folytattuk és megcsodáltuk a Hámori tavat, a Palota Szállót és beálltunk József Attila mellé egy csoportképre.

Naponta 80-130 km-t utaztunk, villamossal, busszal, vonattal emellett 8-10 km-t sétáltunk, túráztunk.
Kellemesen elfáradtunk, de jövőre ismét tervezzük a kalandozást.
A programot a támogatta: 




















